A stressz inger-, válasz és tranzakcionalista típusú megközelítése.
A stresszel való megküzdés (cooping)
Mindannyiunk életének része a stressz különböző mértékben, ezért fontosnak tartom a téma részletes ismeretét – ismertetését.
A motiváció és az érzelem viszonya: Az első szempont szerint a motivációt kiváltó ingerek inkább belülről fakadnak, mint például az éhség vagy a teljesítmény motiváció. Az érzelmek kiváltói azonban gyakran megfigyelhetők, mert az érzelem kiváltó ingerek a környezetből származnak.
Az érzelmek többsége nem ciklikusan jelenik meg. Azaz valamilyen környezeti tényező hatására fellép az adott érzelem, majd e tényező megszűnésével az érzelem is elmúlik. A motiváció révén a viselkedés nem csak energetizálódik, hanem a motívumok egyben irányítják és fenntartják a viselkedést. Az érzelmek is befolyásolhatják és akadályozhatják a viselkedést. A motívumokra adott válaszok cél által irányítottak, míg az érzelmek esetében a válaszok inkább belülről irányítottak. Végül a motívumok aktivizálják a szervezetet például esetenként a belső feszültségi állapot csökkentésére. Az érzelmek ugyanakkor sokkal inkább passzív jelenségek abban az értelemben, hogy átéljük, vagy éppen „elszenvedjük” őket a környezet hatására adott reakcióként. A motiváció és az érzelem egymáshoz nagyon közel eső jelenségek. Buck (1985) szerint „…..a motiváció és az érzelem viszonya analóg a fizikában az anyag és az energia viszonyával: éppúgy, ahogy az energiapotenciál, amely az anyagban manifesztálódik, a motiváció – ahogy itt értjük – potenciál, amely az érzelemben manifesztálódik. Tehát a motiváció és az érzelem ugyanannak az éremnek a két oldala, ugyanannak a folyamatnak a két aspektusa.”
A teljesítmény motiváció késztet bennünket arra, hogy minél jobban teljesítsünk, összpontosítsunk. Az érzelmek összetett jelenségek, minőségük és erősségük az érzelmeket alkotó tényezőktől is függ. Az érzelmek központi jellemzője továbbá a szubjektív élmény és az arról való szóbeli beszámolás. Sokszor nem is tudhatjuk meg a másik személy érzelmi állapotát, ha csak nem számol be róla. Sokszor csak a szóbeli kommunikáció segít a megfigyelő számára megérteni a másik személy élményét. Előfordul az is, hogy egyetlen szót sem kell mondania a másik személynek, mégis sejthetjük az érzelmi állapotát. Ilyenkor az érzelmet kísérő arckifejezés vagy éppen testtartás segíthet az érzelmek azonosításában. Az érzelmek azonosításában szerepet játszhatnak az érzelmekkel együtt járó fiziológiai folyamatok és azok észlelése is. Az érzelmeknek továbbá fontos jellemzője az is, hogy milyen cselekvésekre vagyunk hajlamosabbak az adott érzelmi állapotban.
Az eseményre adott válasz lehet a viselkedés, a testi változások és az általános idegrendszeri aktivációs állapotban bekövetkező változás egyaránt. A legjelentősebb kritikus Walter B. Cannon (1927-1989), aki fiziológiai munkásságára alapozva azt javasolta, hogy az érzelmi élményt a kéreg alatti struktúrák közül kiemelten a talamusz aktivitása határozza meg, és feltételezte, hogy az érzelmi élmény a testi változásokkal közel azonos időben jelenik meg. Mivel az elképzelés az érzelmeket központi idegrendszer által meghatározottnak tartja, ezért ezt az elméletet centrális elméletnek is hívják.
Jelentősen forradalmasította az érzelem elméleteket a Schachter és Singer (1962) által javasolt kéttényezős elmélet. E szerint az érzelmek az általános vegetatív aktivációs szint (arousal) megváltozásával járnak, és az átélt érzelmek minőségét az határozza meg, hogy hogyan magyarázzuk a vegetatív változást. A napjainkban még mindig népszerű kognitív érzelemelméletek a megismerő folyamatok szerepét hangsúlyozó Lazarus (1993) kognitív kiértékelés elméletnek nyomán alakultak ki. Az elmélet szerint a kognitív tényezők közül a helyzetről való tudásnak és hiedelemnek csupán közvetett szerepe van az érzelmek megjelenésében. Ugyanakkor az érzelmek alakulásában a helyzetre vonatkozó ismeretek és hiedelmek a saját jóllétünk szempontjából történő kiértékelése játszik jelentős szerepet. Nagyon gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor valamiért nem mutathatjuk ki az aktuális érzelmeinket, vagy nem cselekedhetünk az érzelmeinknek megfelelően. Ennek a jelenségkörnek, azaz az érzelemszabályozásnak a kiindulópontján azok az érzelmi jellemzők képezik, amelyeket jobbára örökletes tényezők határoznak meg, és korán megjelennek a viselkedésben. Ezeket a jellemzőket átfogóan temperamentumnak nevezzük. Az érzelmekkel kapcsolatos temperamentum jellemző az emocionális ( Buss és Plomin, 1984 ), ami csecsemőkorban arra vonatkozik, hogy a gyermek mennyire könnyen ijed meg, mennyire könnyen lesz dühös, vagy kezd sírni, illetve mennyire könnyű megnyugtatni.
A kontroll az érzelmek területén leginkább úgy határozható meg, hogy belső állapotunkat vagy érzelmeinket mennyire fejezzük ki, vagy mennyiben hagyjuk, hogy érzelmeink irányítsák a viselkedésünket ( Block és Kremen, 1996 ). Az empirikus eredmények szerint a kontroll optimális szintje vezet a sikeres szociális alkalmazkodáshoz ( Eisenberg és mtsai., 2000 ). Az érzelmek szabályozása ugyanakkor az érzelmek kontrolljánál rugalmasabb mechanizmus, mivel az érzelmi események dinamikus szabályozásával és a helyzethez való illesztéssel áll kapcsolatban. Hiszen esetenként a helyzet azt is megkívánhatja, hogy a személy érzelmileg felkészüljön. Az érzelmek regulációja a temperamentum és a családi környezeti tényezők, elsősorban szülői nevelői stílus kölcsönhatásában fejlődik ki, és a mentális egészség valamint az érzelmi kompetencia lényeges meghatározója.
Darwin az érzelem kifejezésére összpontosított és nem foglalkozott az érzelmek szubjektív élményével.
Az arc kitüntetett szerepet kap az életünkben, az emberek többségét befolyásolják az arckifejezések, és legtöbbünk nagyon is érdeklődik mások arckifejezése iránt. Az arcon sok érzelem viszonylag világosan kifejeződik. Egyes arckifejezések olyannyira egyetemlegesnek tűnnek, hogy más kultúrákban élők is könnyen felismerik az általuk kifejezett érzelmeket. A kultúránk befolyásolja azt, hogy milyen érzelmeket és milyen helyzetben mutathatunk ki.
Beszélhetünk pozitív és negatív érzelmekről. Az embereknél és a főemlősöknél egyaránt a pozitív érzelmek leggyakrabban a megközelítés alapvető motivációs tendenciájával rendelkeznek, míg a negatív érzelmek hátterében álló motivációs tendencia leggyakrabban az érzelmet kiváltó helyzet és/vagy tárgy elkerülése illetve a visszavonulás az adott helyzetről ( Cacioppo és Gardner, 1999 ). A negatív érzelmek leszűkítik a cselekvési lehetőségek készletét például a menekülésre, a támadásra vagy éppen a védekezésre. Ezzel szemben Fredrickson ( 1998, 2001 ) abban látja a pozitív érzelmek, mint például az öröm, az érdeklődés, az elégedettség, a büszkeség, a szeretet és a szerelem közös jellemzőit, hogy egyrészt kiszélesítik a személy gondolati viselkedéses repertoárját, másrészt arra késztetik a személyt, hogy belső erőforrásaira alapozzon, ideértve fizikai, intellektuális, társas és pszichológiai erőforrásait egyaránt. A pozitív érzelmek és affektusok befolyásolják a kreatív tevékenységet is. Isen (2000) összefoglalója szerint a pozitív érzelmi állapotokban a gondolkodás szokatlanabb utakat jár be, kreatív, integratív, nyitottabb az információkra és hatékonyabb. A pozitív érzelmek továbbá segíthetnek bennünket abban is, hogy a mindennapok nehézségeivel és az ezek által kiváltott stresszel könnyebben megküzdjünk, hiszen lehetővé teszik azt, hogy a megoldási lehetőségek szélesebb köréből válasszunk magunknak megfelelő stratégiákat, és ennek révén egyaránt mozgósíthatjuk a saját és a társas erőforrásainkat. A pozitív érzelmek átélése a mentális egészség fontos meghatározója (Vaillant, 2003 ). Ugyanakkor az újabb vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a pozitív érzelmek fontos hatással vannak a fizikai egészségre is. A pozitív érzelmek tágítják a figyelem látókörét szemben a negatív érzelmekkel. A pozitív érzelmek szélesítik a cselekvések körét, erősítik a fizikai erőforrásokat, erősítik az intellektuális és a társas erőforrásokat.
A szomorúság leggyakrabban valamilyen veszteséggel áll kapcsolatban. A veszteség tárgya azonban meglehetősen változatos lehet. A veszteségnek nem kell feltétlenül állandónak lennie, lehet átmeneti is. A szomorúság egyik legfontosabb társas funkciója az érzelmi támogatás, a sajnálat, az együttérzés és a praktikus segítség kiváltása másokból. A veszteség megrázó formája a szeretteink elhalálozása, ami rendszerint gyászreakciót vált ki. A gyászreakció sajátossága, hogy elkülöníthető tünetei és megjósolható lefolyása van. A veszteség először sokkot, bénultságot eredményez, amit elkeseredés és az értelem elvesztése követ, és végül a folyamat a felépüléssel zárul. Számos pszichológus szerint tágabb értelemben minden komolyabb veszteséget gyász követ. A gyászban azonban a szomorúságon kívül más negatív érzelem is megjelenhet, beleértve a dühöt, a szorongást, a bűnösségérzést egyaránt ( Stroebe és Stroebe, 1987 ).
A szomorúság szélsőséges formája és egyben a hangulati és az érzelmi élet leggyakoribb zavara a depresszió felnőtteknél és gyermekeknél egyaránt. Ha a stressz feltételek folyamatosak, és az egyén nem küzd meg velük sikeresen, a fásultság depresszióba csaphat. A depressziónak különböző típusai különböztethetők meg. A legsúlyosabb formáját endogén vagy melankolikus depressziónak az enyhébb eseteket reaktív vagy neurotikus depressziónak nevezzük ( Katona és Robertson, 1997 ). A depresszió legfontosabb jellemzője a tartósan, legalább két hétig fennálló nyomott hangulat és/vagy az öröm vagy érdeklődés elvesztése. Emellett még különböző mértékben megfigyelhető tünetek a szomorúság, az ürességérzés, az ingerlékenység, az alvászavar, a testsúly jelentős megváltozása, amely nem magyarázható a diétázással, az étvágy jelentős megváltozása, a tartósfáradtság érzése, a motiváció jelentős csökkenése, a figyelem és a koncentráció zavara, az értéktelenség érése, valamint a halállal és az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok ( American Psychiatric Association (1994) .
A tanult tehetetlenség elmélete ( Seligman, 1975 ) azt magyarázza meg, miképp vezethetnek fásultsághoz és depresszióhoz a kellemetlen és befolyásolhatatlan események. A befolyásolhatatlan események hatására embereknél is kialakulhat tehetetlenség, ami fásultság, visszavonultság és cselekvéshiány jellemez.
A félelem és a szorongás nagyon hasonló érzelmi állapotok.
A félelemnek konkrét tárgya van, a szorongás ezzel szemben elővételezett, elképzelt veszélyekkel kapcsolatban áll elő. Freud klasszikus megközelítésében a félelem oka könnyen meghatározható, konkrét helyzet, a szorongás ezzel szemben elmosódottabb, diffúzabb élmény, és az oka nehezen határozható meg ( Freud, 1940/1986).
A két érzelmi állapot ugyanakkor jelentős mértékben hasonlít egymáshoz ( Carlson és Hatfield, 1992 ):
- A félelem s a szorongás egyaránt negatív érzelmi állapot.
- A félelem és a szorongás egyaránt a jövőre irányul, jövőbeni veszély kapcsán áll elő.
- A félelemnek és szorongásnak hasonló testi tünetei vannak, például szorítás a mellkason és/vagy a torokban, nehézség a levegővételben, az izmok elgyengülése különösen a lábakban, szájszárazság, izzadás, hasi fájdalom.
A két érzelmi állapot ugyanakkor különbözik is egymástól. Sarnoff és Zimbardo (1961) kimutatták, hogy erős félelemről beszámolók a félelmi helyzetben segítséget kértek, míg erős szorongást kiváltó helyzetben a kísérleti személyek nem kértek segítséget. A szorongás akkor ál elő, amikor a menekülés vagy a harc, azaz a félelem megszüntetését célzó viselkedés akadályozott. Ahogy a stressz szorongás intenzívebbé válik, úgy csökken a teljesítmény, különösen a komplex és figyelmet követelő feladatok esetében.
A düh az egyik legalaposabban vizsgált érzelem. A düh tipikus negatív érzelem az érzelmi élmény és a társas megítélés szempontjából egyaránt. A düh kiváltója rendszerint valamilyen szóbeli inzultus vagy fenyegetés, fizikai támadás vagy bántalmazás, cselekvések befejezésének a megakadályozása illetve valamilyen jutalom megvonása. Ez az az érzelem, amelynek kontrollját már nagyon korán megtanuljuk és rendszerint el is várják tőlünk. Talán nem is véletlenül, mert a kontrollálatlan vagy kontrollálhatatlan düh a személy és a társadalom számára komoly veszélyt jelent. A düh által kiváltott leggyakoribb válasz az agresszió. Aktív vagy passzív agresszió: azaz valamit aktívan tesz az agresszor, vagy valamit egyszerűen nem tesz. Közvetlen vagy közvetett agresszió: például a másik teste ellen irányul vagy csupán áttételesen a másik ellen, például a pletyka vagy rémhírterjesztés a másik személyről. Fizikai vagy verbális: konkrét fizikai tettben vagy szóban nyilvánul meg.
Az agresszió két főbb típusát fontos megkülönböztetni. Az egyiket düh kiváltotta agressziónak nevezhetjük. Ebben az esetben valamilyen külső inger dühöt indukál a személyben, ami végül agresszív aktusban nyilvánul meg. Az agresszió másik típusában, amit intsrumentális agressziónak nevezhetünk, nem az érzelem, hanem valamilyen cél irányítja az agresszív viselkedést. Az érzelem irányította agressziót a társadalmunkban korlátozzuk, elítéljük, addig az instrumentális agresszió bizonyos formáit társadalmilag értékesnek vagy legalábbis kevésbé elítélendőnek tartjuk. Az elfojtott érzelmek, mint a harag vagy a félelem „ kisülési módot „ keres, amennyiben erre nincs módja, akkor addig gyűlik, míg olyan mértékűvé nem erősödik, hogy hirtelen erős indulatban vagy agresszív cselekedetben esetleg betegségben manifesztálódik.
A mindennapi életünk része a stressz. A stressz nem feltétlenül rontja a teljesítményünket. A stressz sokszor éppen segít abban, hogy összpontosítsuk erőforrásainkat, fejlesszük magunkat, felkészüljünk a kihívást jelentő helyzetre és végső soron akár ellenállóbbá váljunk más megterhelő helyzetekkel szemben.
Selye János meghatározásában „ a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre„
A stressz nem mindig negatív, a stressz akár pozitív is lehet. Így megkülönböztette az eustressz és a distresszt egymástól. A distressz ami negatív következményekkel jár. A stresszt kiváltó tényezők körét stresszoroknak nevezzük. A személy és a környezet kölcsönhatásában alakul ki a stressz, mivel a stressz kialakulásában a környezeti tényezők személyes jelentésének is fontos szerepe van. ( Lazarus, 1993 ). A sztresszorok által kiváltott fiziológiai, pszichológiai és viselkedéses következményeket nevezzük stressznek illetve stressz válasznak. A stressz válasz élettani összetevői: a stressz viszonylag jól körülírható élettani reakciókat foglal magába, amelyeknek leegyszerűsítve az a feladata, hogy felkészítsék a szervezetet a „ küzdelemre „ vagy a „ menekülésre „.
A krónikussá váló, hosszan tartó stressz esetében a küzdelemre vagy menekülésre való felkészülés már nem elégséges. A szimpatikus idegrendszer a lebontó folyamatok és az energia mobilizálása révén a cselekvéses készenlétet erősíti, és gátolja azokat a folyamatokat, amelyek a cselekvéssel nincsenek összhangban ( pl. lassítja vagy leállítja az emésztést ) A paraszimpatikus idegrendszer ezzel szemben a felépítő folyamatokat szabályozza, általában az energia megőrzése, tárolása és felhalmozódása a feladata. ( Van Toller, 1979 )
A stressz válasz kognitív összetevői: a stressz válaszban fellépő kognitív folyamatok az események értékelésével, a személy saját képességeinek és lehetőségeinek értékelésével, valamint az események következményeinek felmérésével kapcsolatosak.
Az elsődleges értékelés elsősorban az esemény jellemzőivel és a személyre gyakorolt hatásaival kapcsolatosak, míg a másodlagos értékelő folyamat az eseménnyel való megküzdés lehetőségeire, az én hatékonyságra, és az eseményre adott válasz eredményeire vonatkozó elvárásokat foglalja magába. A stresszre adott válasz eredményességét az újraértékelés során mérjük fel.
A megküzdés fogalmában foglalhatjuk össze a stressz válasz viselkedéses összetevőit. Megküzdés alatt azt a folyamatot értjük, amely leírja a személy folyamatos gondolati és viselkedéses erőfeszítéseit arra, hogy valamiképpen kezelje az őt érintő események személy által észlelt követelményeit ( Lazarus, 1993 ) A megküzdési stratégiákat leggyakrabban problémafókuszú és érzelmi fókuszú csoportokba sorolják. A probléma fókuszú stratégiák közös jellemzője, hogy a helyzet vagy eseménybefolyásolására tesznek kísérletet.
A problémamegoldó stratégiák alkalmazása során először meghatározzuk a problémát, alternatív megoldásokat találunk ki, mérlegeljük az alternatívákat az előnyök és a hátrányok vonatkozásában, végül választunk közülük, és végrehajtjuk a kiválasztott megoldást. A problémaközpontú stratégiák befelé is irányulhatnak: a személy önmagában változtat meg valamit, ahelyett hogy a környezetét módosítaná.
Az érzelmi fókuszú stratégiák nem a helyzet vagy esemény megváltoztatására, hanem az ezekkel kapcsolatos érzelmi folyamatok befolyásolására irányulnak.
Az érzelemközpontú megküzdés célja, hogy megakadályozza a negatív érzelmek elhatalmasodását és azt, hogy a személy a probléma megoldásával foglalkozzon. A viselkedéses stratégiák közé tartozik a testmozgás, hogy eltereljük a figyelmünket a problémáról, az ivás vagy más drogok használata, a dühkitörés, az érzelmi támasz keresése a barátoknál. A kognitív stratégiák közé tartozik a probléma időleges félre tétele. A kognitív stratégiák gyakran a helyzet újraértékelését igénylik. A megküzdésben alkalmazott stratégia kimenete nagy mértékben a helyzettől is függ. Bizonyos esetekben a problémafókuszú, más esetekben az érzelmi fókuszú stratégia lehet eredményes.
Egy adott esemény hatását jelentősen befolyásolja azt, hogy milyen más események előzik meg, vagy jelennek meg vele egy időben.
Anna Freud az elhárító mechanizmusok kifejezést azokra a tudattalan stratégiákra alkalmazta, melyek segítségével az emberek negatív érzelmeikkel megküzdenek. Ezek az érzelem központú stratégiák nem változtatják meg a stresszhelyzetet, egyszerűen azon módosítanak, ahogyan a személy a helyzetről gondolkozik, vagy ahogyan észleli azt.
Freud az elfojtást tekintette a legalapvetőbb és legfontosabb elhárító mechanizmusnak. Az elfojtás lényege az, hogy a személy a számára túlságosan félelmetes vagy fájdalmas memóriatartalmakat kiszorítja a tudatából. A szégyent, bűntudatot vagy önleértékelést keltő tartalmak gyakran kerülnek elfojtásra. Racionalizáció a logikailag vagy társadalmilag kívánatos motívumok segítségével olyan színben próbálja feltüntetni tényleges cselekedeteit, mintha valóban racionálisan cselekedett volna. Néha az emberek úgy rejtik el önmaguk elöl valamilyen késztetésüket, hogy ellenkező irányú motivációt fejeznek ki. Ezt a hajlamoz nevezzük reakcióképzésnek. Mindannyiunkban vannak nem kívánatos tulajdonságok, amelyeket még önmagunknak sem szívesen vallunk be. Az egyik tudattalan mechanizmus a projekció oly módon véd bennünket, hogy adott tulajdonságot erősen túlzott formában másoknak tulajdonítjuk. Az intellektualizáció lényege az, hogy a személy oly módon próbál meg elhatárolódni a stresszhelyzettől, hogy absztrakt, intellektuális fogalmakban kezeli azt. Az elhárításnak ezzel a módjával gyakran élnek olyan emberek, akiknek a napi munkájuk során élet – halál kérdésekkel kell szembenézniük. Olyan estekben , amikor túlságosan kellemetlen szembenézni a külső valósággal, a személy letagadhatja annak létezését. Az áttolás mechanizmusa során az a motívum, amely egy adott formában nem kerülhet felszínre, átirányítódik egy másik csatornára.
A stressz kezelése: a stresszt könnyebb elviselni, ha nem egyedül bennünket ér. A szerencsétlenségek – árvizek, földrengések, háborúk – gyakran a legjobb tulajdonságokat váltják ki az emberekből. A pozitív szociális támasz keresése mellett az emberek más eljárásokat is megtanulhatnak a stressz testi és lelki hatásainak csökkentésére.
A stresszhelyzetekre adott fiziológiai válaszok ellenőrzését segíteni hivatott viselkedési technikák a biofeed-back, a relaxációs tréning.
A stressz kontrolljának egyik további fontos tényezője a fizikai erőnlét.
A kognitív viselkedés therápia abban próbál segíteni az embereknek, hogy azonosítsák az olyanfajta stressz keltő helyzeteket, amelyek fiziológiai tüneteiket okozzák, és, hogy megváltoztassák azokat a módszereket, amelyekkel megküzdenek ezekkel a helyzetekkel.
Védelem a stressz ellen: - úgy tudjuk legjobban megvédeni magunkat az életünkben jelentkező stressztől, ha megértjük, mi okozza és megtanuljuk, hogyan kerüljük el vagy hogyan alkalmazkodjunk hozzá jobban. A fő védelem bennünk rejlik.
Először is aludjunk eleget. Változó, hogy kinek mennyi alvásra van szüksége, de valószínűleg igaz, hogy stressz idején több alvásra van szükség, mint amikor az élet zökkenőmentesen zajlik. A stressz hatás alatt állóknál gyakoriak az alvásproblémák. Próbáljuk meg kerülni az altatót. Az általános testi állapot és az edzettség javítása védelmet jelenthet és csökkentheti a stressz hatását. Néhány esemény önmagában is stresszt okoz, de az, hogy hogyan reagálunk, nagyrészt a hozzáállásunkon, az elképzeléseinken és az értékeinken múlik. Az elmének van egy sor védelmi mechanizmusa. A stressz legyőzéséhez sokszor nincs megfelelő vagy elegendő megküzdési stratégiánk. A problémamegoldó megközelítés segíthet abban, hogy pontosan rájöjjünk, mi idéz elő stresszt, így tervet alkothatunk a leküzdéshez. Sok olyan stratégia létezik, amely segít a kiegyensúlyozottabb látásmód kialakításában. Keressünk egy barátot vagy egy rokont, aki segít ebben. A stresszel könnyebben meg tudunk birkózni, ha segítséget és támaszt kapunk a családunktól és barátainktól. Önmagában már az is stressz forrás, ha valakinek nincs családja vagy barátja. Ha úgy érezzük, uraljuk a helyzetet, kisebb lesz a stressz hatás. A relaxáció igen hasznos technika, amelyet mindig alkalmazhatunk, ha stressz hatás alatt érezzük magunkat.
Kérjünk segítséget ! Ha egyedül nem tudunk megbirkózni a stresszel, folyamodjunk segítségért. Minél korábban keresünk segítséget, annál jobb. Három fajta segítséget kereshetünk: orvosit, pszichológiait és társadalmit. A gyakorlatban ezek az elemek sokszor kapcsolódnak egymáshoz a szakemberek által kínált különböző kezelési módokban.
Látszatmegoldások: A dohányzás, a túl sok alkohol fogyasztása és a kábítószer-függőség súlyosbítja a stresszt. Ezekről a rossz szokásainkról le kell mondanunk, vagy komolyan korlátozni kell őket.
Amikor a stresszből betegség lesz: A stressz elválaszthatatlan az emberi létezéstől.
A stressz állapot lelki, érzelmi és fizikai tüneteket egyszerre, egymással párhuzamosan okoz.
A stressz testi jegyei mint étvágytalanság vagy túlzott étvágy, hasmenés vagy székrekedés, álmatlanság, állandó fáradékonyság, fejfájás, zsibbadásérzés, izomgörcsök, hányinger, nehézlégzés, szapora szívdobogás, csökkent szexualitás vagy a szexuális érdeklődés elvesztése, impotencia, magas vérnyomás, gyakori vizelési inger, hasi fájdalmak, szájszárazság, szemhéjak – arc vagy egyéb izom ideges rángása.
Mivel az életünk része a stressz, ami elkerülhetetlen, ezért fontosnak tartom a bennünket folyamatosan érő stressz hatásos oldását, a stressz oldó technikák ismeretét.
E nélkül a stressz folyamatosan rombolja szervezetünket, melyek betegségekben nyilvánulnak meg.
Felhasznált irodalom :
- Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, . E.E., Bem, D.J. (1999): Pszichológia. Osiris Kiadó. Budapest. 402-430.old.
- Dr. Bíró Sándor (1995): Életünk válsághelyzetei. A depresszió és a stressz SubRosa Kiadó, Budapest,
- Prof.Greg Wilkinson (1999): Családorvos kalauz a stressz, Pannonica Kiadó,
- Urbán Róbert (2006): A érzelmek és a stressz pszichológiája. In Oláh Attila (2006): Pszichológiai alapismeretek. Bölcsész Konzorcium. Budapest. http://mek.oszk.hu/05400/05478/; 370-394.old.
Írta: Szelei Antónia
Diplomás ápoló, Egészségügyi oktató
2012.12.30.
